Ronaldo: Sok nagy klub próbált meg leigazolni!

Az Al Nassr bemutatta legújabb játékosát, Cristiano Ronaldót.


 Kedd délutánra a szaúdi klub összehívta a sajtót, hogy megejtsék Cristiano Ronaldo bemutatását.

A portugál támadó első megjelenésére rengetegen voltak kiváncsiak, nagy üdvrivalgás közepette érkezett meg a stadionhoz, majd rövid sajtótájékoztatót tartott.

Beszédében elmondta, több nagy klub is megkereste őt korábban, de a „futball evolúciója itt történik”.

„Nem aggódom amitt, amit az emberek mondanak. A futball sokat fejlődött itt, versenyképes lett. Ez az átigazolás nem jelenti a karrierem végét.”

„Minden rekordot megdöntöttem Európában, most itt is meg akarom ezt tenni!”

„Azért jöttem ide, hogy nyerjek, sokat mosolyogjak és élvezzem a játékot az Al Nassr-ban!”

„Sokan beszélnek, de semmit nem tudnak a fociról. A futball evolúciója most más, mint eddig. Szeretnék egy jövőképet adni az országnak és a futballnak, ezért fogadtam el ezt a kihívást.”

„Ez egy nagyszerű lehetőség, hogy megváltoztassam az új generációk mentalitását. Ausztráliából, az USÁ-ból és Portugáliából is keresett meg sok nagy klub.”

„Az európai munkám befejeződött, büszke vagyok erre az új kihívásra.”

„A családom is boldog, támogattak a döntésben. A helyiek pedig fantasztikusak, nagyon örülnek nekünk.”

„Ez az én döntésem, a családom pedig mellettem áll. Itt szeretnek engem, látványos fogadtatásban részesültünk, erre büszke vagyok.”

A portugál után a csapat edzője, Rudi Garcia is megszólalt, aki érthető módon nagyon örül Ronaldo ittlétének.

A sajtótájékoztató egy hangos SIUUUU-üvöltéssel ért véget.

Videók