Ronaldinho hazatért

A varázsló visszatért.


Ronaldinho, a brazilok korábbi klasszis labdarúgója és fivére elhagyta Paraguayt és hazaérkezett Brazíliába.

A páros - amely közel fél évet töltött börtönben, illetve házi őrizetben Asunciónban - Rio de Janeiro nemzetközi repülőterére érkezett egy magángéppel, erről a helyi televízió is beszámolt. Miközben az ex-futballistát újságírók vették körül, egy szurkoló azt kiáltotta, hogy "a varázsló visszatért".


Fotó: Stringer/Anadolu Agency via Getty Images

A testvérpárt március elején vették őrizetbe a paraguayi fővárosban, miután hamis útlevéllel érkeztek a közép-amerikai országba. Tettükért előbb letartóztatták és börtönbe zárták őket, majd április elején 1,6 millió dollár óvadék fejében házi őrizetbe kerültek át és egy asuncióni luxushotelben helyezték el őket.

Hétfőn aztán a bíró úgy döntött, hogy Ronaldinho "személyisége és viselkedése" nem jelent veszélyt a társadalomra, ezért szabad lábra helyezte őt a testvérével együtt. A brazil sztár elfogadta a feltételeket, ennek értelmében neki 76 ezer eurónak, míg testvérének 93 ezer eurónak megfelelő összeget kell kártérítésként fizetnie. Emellett Brazíliában háromhavonta meg kell jelenniük majd a bíróságon - Ronaldinhónak egy éven, fivérének két éven keresztül.

Sport365.hu - Ronaldinho: "Kemény csapás volt, soha nem gondoltam, hogy ilyen helyzetbe kerülök."

Ronaldinho jelenleg házi őrizetben tölti a büntetése fennmaradó részét és most először megszólalt az ügy kapcsán, és mesélt arról, hogy a poklok poklát járta a börtönben. Az egykori játékost azért tartóztatták le, mert tesvérével együtt hamis papírokkal lépett be Paraguayba. Most kiderült, a brazil sztárt sokkolta a helyzet, és továbbra is ártatlannak tartja magát.

A 40 éves Ronaldinho, aki a brazil válogatottal világbajnoki címet szerzett, több klubcsapatot is erősített karrierje során, így Európában a Paris Saint-Germainben, az FC Barcelonában és az AC Milanban, illetve odahaza többek között a Gremióban és a Flamengóban futballozott. A nemzeti együttesben 97 alkalommal szerepelt és 33-szor volt eredményes.

Sport365.hu - Maradona leigazolná Ronaldinhót, amint véget ér a házi őrizet

Az argentinok legendás játékosa, Diego Maradona azt szeretné, hogy a Barca és a Milan korábbi klasszisa visszatérjen a futballpályára, azt követően, hogy Ronaldinho öt évvel ezelőtt játszott utoljára tétmérkőzésen. Az argentin Marca az El Dia cikkére hivatkozva azt írja, hogy a brazil klasszis nem zárkózik el a visszatéréstől, Diego Maradona pedig állítólag szívesen dolgozna vele együtt az argentin első osztályban szereplő együttesénél, a Gimnasia y Esgrima La Platánál.

Borítókép: Stringer/Anadolu Agency via Getty Images

Videók