Raúl bejelentette, hogy visszavonul

November elsején felhagy a profi labdarúgással Raúl González, a Real Madrid élő legendája. Az észak-amerikai másodosztályú New York Cosmos támadója maga erősítette meg csütörtökön, hogy az "őszi bajnokság" befejeztével visszavonul.


"A futball olyan régóta része már az életemnek, hogy nem volt könnyű meghozni a döntést, de azt hiszem, ez most jó pillanat erre. Köszönöm mindenkinek, aki biztatott, támogatott a pályafutásom során. Nem marad más, mint lejátszani a hátralévő két meccset, amit a legjobb tudásom szerint fogok megtenni" - nyilatkozta a 38 éves futballista, aki tavaly december óta áll a Cosmos alkalmazásában.

Raúl - akit a közelmúltban ért be Cristiano Ronaldo a Real-góllövők örökranglistájának élén - azt mondta, a következő hónapokban dönt arról, hogy mihez kezd az életben.

A 103-szoros spanyol válogatott sztár hat bajnoki címet, és három BL-aranyat gyűjtött be a madridiakkal, 2010 óta a német Schalkét és a katari al-Szaddot is megjárta.

Videók