Neymar totálisan kiábrándult

Ezzel akár el is dőlhetett, hogyan tovább.


Neymar leigazolása Barcelonához úgy tűnik egyre inkább halad előre az elmúlt hetekben. A játékos és klubja között totális a szakítás, és már ezen a nyáron távozhat a brazil. A SPORT tényként közli, hogy a klasszis már májusban jelezte, nem akar visszatérni Párizsba. Tavaly nyáron már megtette egyszer ugyanezt, de a PSG nem engedte el, azonban most mások a körülmények. Neymar megelégelte a csapat európai kisiklásait, és úgy hiszi, vissza kéne térnie a LaLigába a karrierje érdekében. A Barcánál figyeli a fejleményeket, bár óvatosan közelednek, hogy elkerüljék a további csatákat a Párizsiakkal.
 
Neymar már tudja, hiba volt elhagynia a Barcát. A pénzért tette, de azért is, hogy a szíve legyen egy óriás projektnek. Két évvel később teljesen máshogy néz ki a kép. A csapat elbukott, és mindkét évben komoly sérülést szedett össze. Neymarra vadásznak az ellenfelek minden meccsen, ami rosszabb, mint Spanyolországban.
Fotó forrása: Aurelien Meunier - PSG/PSG via Getty Images
 
Neymar abszolút még egy Párizsban töltött szezon ellen van, és ezt a klub is tudja. Megpróbálták megemelni a szerződésében foglaltakat, de már nem pénz kérdése a dolog. Neymar fontos trófeákat akar nyerni, és boldog akar lenni a pályán, amit csak a Barcánál élt meg. A volt csapattársai is azt szeretnék, ha visszatérne, ő pedig ismét Messivel és Luis Suareztel akar játszani again. Ez az álma, de az egész a PSG-n múlik.
 
Thomas Tuchel vezetőedző kérte, hogy tisztítsák meg az öltözőt, és hiszi, hogy fiatal, sikeréhes játékosokra kell átszervezni a klubot. Elege van a sztárokból, akik bajt okoznak, és Neymar ilyen lehet, ha el kell kezdenie egy újabb szezont boldogtalanul. 
 
Az üzlet viszont nagyon trükkös lehet a Barca számára. Tény, hogy a PSG érdeklődik Coutinho iránt, ami elősegítheti az egyezkedést. Neymar álom volt a katalánok számára, de lépésről lépésre egyre inkább valósággá válik.
 

Videók