Na de mi történt Ronaldo nemi erőszak ügyével?

Tényleg, mi is?


Az történt, hogy a vádat - ami tavaly napokig főcím volt, és a csapat részvényeinek értékét gyenge 15%-kal süllyesztette meg nagyon rövid idő alatt - csöndben ejtették, ugyanis a kereset benyújtója visszavonta azt.

(Photo by Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images)

Hogy mindez a felek közti megállapodás nyomán történt-e vagy sem, az nem derült ki.
A New Yorl Times azt írta márciusban, hogy a Juventus inkább nem vesz részt az USA-ban rendezett Nemzetközi Bajnokok Kupáján, nehogy Ronaldót letartóztassák a nemi erőszak ügyének nyomozása kapcsán.
Ronaldo végig nyilvánosan tagadta a vádakat.
Katheryn Mayorga tavaly szeptemberben nyújott be keresetet, mert állítása szerint Ronaldotól 2009-ben megerőszakolta egy las vegasi szálloda luxuslakosztályán. A keresetben azt is említi, hogy bár korábban belement abba, hogy megegyezzenek az ügyben, annyira erősen állt a trauma hatása alatt, hogy a megállapodást nem sikerült véglegesíteni.
 
Hogy Neymar hasonló ügyében mi fog történni, azt még meglátjuk.
 

Forrás: 444, Bloomberg

Videók