Messi egy lehetőséget már kizárt a jövőjét illetően?

Egy valamit állítólag már eldöntött.


Korábban több lap számolt be arról, hogy Lionel Messi csak a katari világbajnokság után hoz döntést a jövőjéről, most azonban arról pletykálnak, egy döntést már meghozott ebben a tekintetben.

Az argentin 2021 nyarán igazolt a PSG-be, ahol első szezonja nem úgy sikerült, ahogy azt sokan várták. Az idei évadot azonban jól indította és úgy tűnik, újra élvezi a játékot.

Ennek ellenére a legújabb írek szerint, a hétszeres aranylabdás nem tervez túl sokáig a párizsi klubnál. Miquel Blazquez arról számolt be, hogy Messi eldöntötte, a szerződése lejártát követően nem hosszabbít a PSG-vel.


A játékos számára ebben az esetben is több lehetőség áll majd rendelkezésre. A Barcelona elnöke, Joan Laporta korábban ugyanis megerősítette, szeretné visszahozni az argentint a katalánokhoz. Ezen kívül David Beckham együttese, az MLS-ben szereplőő Inter Miami is aktívan érdeklődött utána.

 

Borítókép: Elsa/Getty Images

Videók