Megszerezte a PSG kiszemeltjét a Zenittől

Ő lehet Rabiot pótlása.


Szinte tényként közli a L’Equipe, hogy a Paris Saint-Germain és a Zenit megegyezett Leandro Parades csapatváltásáról. Az argentin középpályás a PSG korábbi igazolásait nézve nem kerül sokba, 47 millió eurót fizetnek érte a párizsiak és 4 és fél évre kötelezi el magát a középpályás új klubjához.
 
Thomas Tuchel együttese januárban nagy erőket mozgósított a belső középpálya megerősítésére, miután egyértelművé vált, Adrien Rabiot nem tudják rákényszeríteni, hogy hosszabbítson. A hírek szerint az FC Barcelonát választó holland üdvöskéért, Frenkie De Jongért, illetve a Napoli brazil válogatottjáért, Allanért is versenyben voltak, végül a kilencszeres argentin válogatott Paradesre esett a választás.
 
A játékosért az elmúlt napokban a Chelsea is bejelentkezett, de úgy tűnik az argentin a PSG-t választotta.
 
A 24 éves játékos 2014-ben a Boca Juniorstól igazolt Olaszországba, ahol kölcsönben egy idényt szerepelt a Chievóban, majd 2015-ben 6 millió euróért az AS Roma vette meg, de rögtön kölcsön is adták egy szezonra az Empolinak. 2016 nyarán visszatért az olasz fővárosba, majd egy évvel később 24 millió eurót fizetett érte a Zenit, így az orosz klub sem kötött rossz üzletet, hiszen majdnem dupla áron adta tovább a PSG-nek.

Videók