Korábbi Spurs-csatár veszi át a Dinamo Kijevet

A Dinamo Kijev csütörtökön eltávolította Oleh Blohint a vezetőedzői posztról, és nem sokkal később az is bejelentésre került, hogy Szerhij Rebrov veszi át ideiglenes jelleggel a csapat irányítását.


Rebrov az idény végéig szóló megbízatást kapott a fővárosi klubtól, amelynél 2010 óta segédedzőként tevékenykedett.

A 39 esztendős ex-labdarúgó játékosként összesen 11 évig (1992-2000, 2005-2008) állt a Dinamo alkalmazásában, és futballozott többek között a Tottenham Hotspurben és a Fenerbahcéban is.

A kijeviek nincsenek túl jó helyzetben, ugyanis 23 forduló elteltével a harmadik helyen állnak a bajnokságban, lemaradásuk pedig hét pont a Sahtar Donyeckkel és a Dnyipro Dnyipropetrovszkkal szemben, utóbbi ráadásul eggyel kevesebb mérkőzést játszott.

Videók