Kirúgták Spallettit a Zenittől

Menesztették a Zenit vezetőedzői posztjáról Luciano Spallettit, akinek helyét ideiglenesen a 65-szörös válogatott Szergej Szemak veszi át.


Az orosz klub egy héttel a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős párharc visszavágója előtt jelentette be az 55 éves olasz szakember elküldését. Az egyesület vezetése azután hozta meg a döntést, hogy a Zenit vasárnap csalódást keltő játékkal 0-0-s döntetlent ért el otthon a Tom Tomszk ellen, ennek eredményeként a Lokomotiv Moszkva átvette tőle a vezetést a bajnoki tabellán.

Spalletti 2009 decemberében szerződött a Zenithez, amellyel két bajnoki címet és egy Orosz Kupát nyert. 2010-ben és 2012-ben a szezon legjobb Oroszországban dolgozó edzőjének választották. Az olasz szakember szerződése eredetileg 2015-ig szólt.

Szemaknak ez az első vezetőedzői megbízatása. A 38 éves tréner a CSZKA Moszkvában 1994-től 2004-ig játszott, több mint húszéves játékos-pályafutása alatt megfordult többek között a Paris Saint-Germainben is, a Zenithez pedig 2010-ben igazolt. Tavaly májusban innen vonult vissza, csatlakozva Spalletti stábjához. Szemak szombaton korábbi klubja, a CSZKA Moszkva ellen vezeti majd debütáló fellépésén a Zenitet, amely jövő szerdán lép fel Dortmundban a BL-nyolcaddöntő visszavágóján. A párharc első meccsét 4-2-re nyerte a Borussia Szentpéterváron.

Videók