Jürgen Klopp cáfolja, hogy ő követné Löwöt a szövetségi kapitányi poszton

A Nationalelfet 2006 óta irányító 61 éves szakember a nyári Európa-bajnokság után távozik.


Jürgen Klopp határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy ő követné Joachim Löwöt a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztján.

Kedden jelentették be, hogy a Nationalelfet 2006 óta irányító 61 éves szakember a nyári Európa-bajnokság után távozik, s több szakértő is úgy véli, az FC Liverpollal jelenleg válságban lévő honfitársa lenne az ideális megoldás az utódlás kérdésére.

"Természetesen már az megtisztelő, hogy felmerül a nevem a poszttal kapcsolatban"
- mondta az angol bajnokcsapatot irányító Klopp.

"De nem! Mert van egy élő szerződésem, és ha ki is dobnak Liverpoolból és lejár itt az időm, akkor is először néhány év szünet következik."

Ahogy fogalmazott, ez egyszerűen nem így működik, tehát a válasza: nem.

Azzal kapcsolatban, hogy jó-e Löw időzítése az Eb utáni távozással, Klopp azt mondta: szerinte ez rendben van.

"És az is jó, hogy ezt már három hónappal korábban mindenki tudja. Így a szövetségnek van ideje átgondolni a kérdést"
- tette hozzá az 53 éves szakember. 

Borítókép: Andrew Powell/Liverpool FC via Getty Images

Videók