Futballforradalom Marseille-ben: Bielsa nyolc játékossal együtt érkezhet!

Új tulajdonosa lesz az Olympique Marseille-nek, aki visszahozza a francia sztárcsapat élére a szurkolók körében közkedveltnek számító argentin mestert, Marcelo Bielsát - értesült hétfőn a France Football.


A beszámoló szerint a Lotus Formula 1-es istálló tulajdonosa, a luxemburgi mágnás Gérard Lopez vásárolja meg patinás francia futballklubot, és ezt már a hétvégén bejelenthetik.

Bielsa - aki többek között olimpiai bajnoki címet és El-ezüstöt nyert eddig edzőként - a 2014-2015-ös szezonban irányította a Marseille-t, amellyel kapásból őszi bajnok lett, igaz a csapat végül a negyedik helyen zárta a pontvadászatot.

Az elmúlt szezon első meccse után aztán távozott a Riviéra-partiaktól, mert összekülönbözött a jelenlegi tulajjal, Margarita Louis-Dreyfusszal.

Bielsát júliusban kinevezték a Laziónál, de a keményfejű tréner az előzetes megállapodás után meggondolta magát, és végül el sem utazott Rómába, mert úgy látta, nem teljesítik maradéktalanul az általa kért feltételeket.

A 60 éves edző dolgát nem könnyítheti meg, hogy tavalyi távozása óta szinte a teljes keret kicserélődött a hektikus időket élő OM-nél. Az akkori alapemberek közül csak Florian Thauvinre és Romain Alessandrinire számíthat, viszont állítólag arra kapott ígéretet, hogy legalább féltucat játékost hoznak majd neki a Vélodrome-ba az átigazolási időszak utolsó napjaiban.

Videók