Egyszer és mindenkorra vége az időt húzó cseréknek!

Új szabályok bevezetését tervezi a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) – erről Zvonimir Boban, a szervezet főtitkárhelyettese nyilatkozott.


A 49 éves sportvezető a Sport Bildnek elmondta: a három változtatást egyelőre ifjúsági mérkőzéseken tesztelik.

 
 „Eddig az edzőket és a szakmai stáb tagjait azonnal elküldték a kispadtól, ha fegyelmezetlenek voltak, mostantól viszont sárga lappal figyelmeztethetik őket, hogy kontrollálják a viselkedésüket” – mondta a korábbi jugoszláv és horvát válogatott játékos.
 
Boban elárulta, hogy a jövőben az öt és felesről elvégzett kirúgásnál a labdának már nem kell elhagynia a tizenhatos vonalát, hogy játékba kerüljön, illetve a lecserélt játékosok bárhol elhagyhatják a pályát, nem kell a kispadokhoz menniük.
 
„A lecserélt játékos gyakran túl lassan ment le a pályáról, ami időhúzásra adott lehetőséget, az ellenfél szurkolóit pedig felbosszantotta” – közölte a főtitkárhelyettes. Hozzátette: a játékvezető az új szabály értelmében elrendelheti, hogy a lecserélt labdarúgó a pálya bármely részén elhagyja a játékteret
 

Ronaldo vagy Zidane gólja a szebb? A francia megmondta - videó " NEMZETKÖZI FOCI › Bajnokok Ligája

Mosolyogva válaszolt az újságíróknak a francia szakember.

Videók