Eb-történelem: Platiniről szólt a torna - 1984. Franciaország

Ezidáig a 84-es Európa-bajnokság volt az utolsó, melyen a házigazdák diadalmaskodtak, a francia válogatott Michel Platini vezetésével gyűjtötte be a trófeát.


A 1984-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező mérkőzéseit 1982. májusától 1983. decemberéig játszották le. A selejtezőben 32 válogatott vett részt. A házigazda Franciaország nem vett részt a selejtezőkben.



Magyarország a selejtezőben az 3. csoportba került. Az ellenfelek Dánia, Anglia, Görögország és Luxemburg voltak. Magyarország nyolc meccsén, három győzelmet, egy döntetlent és négy vereséget ért el, valamint tizennyolc rúgott, és tizenhét kapott góllal fejezte be a selejtezőt, a csoport negyedik helyén.

A selejtezőket 1982. májusától 1983. decemberéig játszották. Ekkor a selejtező kör már csak csoportmérkőzésekből állt. Az összesen hét csoportba 32 ország válogatottja került be. Három csoportban négy, a maradék négyben pedig öt csapat játszott oda-visszavágós alapon. Csak a csoportelsők kvalifikálhatták magukat a záró szakaszba.



Ebben az évben a következő csapatok jutottak ki a záró szakaszra: Franciaország, Belgium, Dánia, Jugoszlávia, NSZK, Portugália, Románia, Spanyolország.

Európa-bajnoki döntő
Párizs, 1984. június 27., Parc des Princes, 47 ezer néző 
Franciaország-Spanyolország 2-0 (0-0)
Franciaország: Bats - Battiston (Amoros, 73.), Bossis, Domergue - Fernandez, Le Roux, Tigana, Giresse, Platini - Lacombe (Genghini, 80.), Bellone 
Spanyolország: Arconada - Urkiaga, Salva (Roberto, 85.), Gallego, Julio Alberto (Sarabia, 77.) - Camacho, Senor, Victor, Francisco - Santillana, Carrasco
Gólszerzők: Platini (77.), Bellone (90.) 


A résztvevő csapatokat két csoportra osztották, az egyik csoportba került a házigazda Franciaország, Dánia, Belgium és Jugoszlávia, a másikban pedig Spanyolország, Románia, Portugália és az NSZK gárdája kapott helyet. Platiniék mindhárom mérkőzésüket megnyerték, a spanyolok pedig a körbeveréseknek köszönhetően egy győzelemmel jutott tovább a csoportból az első helyen.Az elődöntőkben a házigazdák 3-2-re verték a portugálokat, a spanyolok pedig hoszabbításban szerezték meg a győzelmet Dánia ellen.



Az 1984-es labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjét a párizsi Parc des Princes stadionban játszották 1984. június 27-én. A mérkőzést a hazai pályán játszó francia csapat nyerte 2–0-ra, és történetének első Európa-bajnoki címét szerezte. A győztes csapat góljait Platini és Bellone szerezték.

Videók