Bundabotrány: megkérdőjelezték a futballista tízéves eltiltását

Erős kétségeinek adott hangot a profi labdarúgókat tömörítő szakszervezet (FIFPro) a máltai válogatott Kevin Sammut tízéves eltiltásával kapcsolatban.


A FIFPro elsősorban azt kifogásolja, hogy Sammutot egy olyan ember vallomása alapján büntették meg, akit tavaly Bochumban már elítéltek a nemzetközi bundabotrány kapcsán, mint a fogadási csalásokkal foglalkozó bűnszervezet egyik vezetőjét. A FIFPro azt a kérdést veti fel, hogy miként lehet hinni és bízni egy az ügyben már elítélt ember szavában, s legfőképpen az ő vallomására támaszkodva megbüntetni egy futballistát.

A 31 éves játékost az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn tiltotta el, mert bűnösnek találta a 2008-as kontinensviadal selejtezősorozatában játszott Norvégia elleni mérkőzés eredményének manipulálásában. A találkozót az északiak nyerték 4-0-ra úgy, hogy az utolsó 18 percben háromszor is betaláltak. A szünet után pályára lépett Sammuton kívül további két futballistát beidézett az UEFA illetékes bizottsága, de ellenük nem volt elegendő bizonyíték, így őket nem ítélte el. A mérkőzésre állítólag 200 ezer eurónyi fogadást kötöttek.

Az eltiltott középpályás tagadja, hogy bűnös lenne, és közölte: fellebbez az eltiltás ellen.

Videók