Budapesti BL-győzelemről álmodik a női válogatott játékosa

Németország – A nemzeti csapatnak minden tekintetben fejlődnie kell.


Egyénileg és klubszinten is fejlődésre van szükség ahhoz, hogy a magyar női labdarúgó-válogatott előrébb lépjen Jakabfi Zsanett szerint.

 

A Wolfsburggal kétszeres Bajnokok Ligája-győztes támadó az M4 Sport Sportreggeli című műsorában hétfőn telefonos interjúban arról beszélt, hogy a világ elitjéhez tartozó válogatottak játékosainak többsége külföldön játszik, és jó pár liga lényegesen erősebb, mint a magyar.

 

„Szerintem még elég hosszú az út” - reagált arra kérdésre, mikorra közelíthet az elithez a magyar női labdarúgás. - Úgy érzem, ahhoz, hogy a válogatott sikeresebb legyen, kell egyéni szinten és klubszinten is fejlődni - tette hozzá.

 

A 27 éves futballistát annak apropóján keresték meg, hogy múlt szerdán eldőlt: Budapesten, a Groupama Arénában rendezik két év múlva a női Bajnokok Ligája döntőjét.

 

„Az volt az első gondolatom, milyen jó lenne Budapesten BL-döntőt nyerni, de nyilván ez még csak álom, mert nagyon sokára lesz” - folytatta.

 

Jakabfi eddig háromszor játszott BL-finálét, ebből kétszer - 2013-ban és 2014-ben - sikeresen zárta a BL-sorozatot a csapata.

 

Játékosokat és klubvezetőket is bírált a búcsúzó röplabdacsapat kapitánya " RÖPLABDA › Friss hírek

Alberto Salomoni szerint ebben a helyzetben ez volt a reális teljesítmény a magyar női röplabda-válogatottól az azeri-grúz közös rendezésű Európa-bajnokságon, amelyről a csapatnak három mérkőzést követően három vereséggel, két nyert szettel kell hazautaznia. „Jó meccset játszottunk, de a korlátaink ezúttal is megvoltak támadásban, nyitásfogadásban"- kezdte először a németek elleni utolsó, vasárnapi csoportmérkőzés értékelésével az olasz szakember.

Videók