Botrány a PSG-nél, homofób megjegyzéseket tett edzőjére és társaira a játékos

A játékosról egy videofelvétel került elő, amin nyomdafestéket nem tűrő megjegyzéseket tett a csapat edzőjére, Laurent Blanc-ra, illetve Zlatan Ibrahimovicra és Gregory van der Wielre is.


A „bomba” vasárnap regel robbant, Serge Aurier-t ekkor tették ki a keretből, ezt maga a Paris Saint-Germain elnöke, Nasszer al-Kelaifi tudatta közlemény formájában.
 
Blanc hétfőn tartott sajtótájékoztatót, a Chelsea elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő előtt, de természetesen szóba került a botrányos játékos is. 
 
 
Aurier egyébként a videóban leb*zizta Laurent Blanc-t és a csapat legnagyobb sztárját, Zlatan Ibrahimovicot is, sőt kettejüket össze is boronálta, hogy finoman fogalmazzunk. Gregory van der Wielről azt mondta, hogy a nedvesnél is nedvesebb, miközben a kapusnak, Salvatore Sirigunak szerinte befellegzett a klubnál.
 
„Gondoljon mindenki, amit akar, hiszen demokráciában élünk, de ez a srác, két éve mindent megtettem azért, hogy Toulouse-ból hozzánk kerüljön, most pedig láttam a felvételt.. Ez a köszönet mindenért, pitiáner alak” – mondta Blanc.
 
„Nem is szeretnék többet mondani. Saját magát büntette meg. Ahelyett, hogy a legjobb tizenhat csapat között lenne a BL-ben, most otthon ül és nem tudja, mit tegyen. Rossz neki és a klubnak is, de már nagyfiú, vállalnia kell a felelősséget, nagyon rossz fényben tüntette fel a klubot.”
 
Aurier egyébként már kiadott egy tv-s nyilatkozatot, amiben bocsánatot kért, de ez aligha hatja majd meg Blanc-t.

Videók