Bejelentette visszavonulását a Real Madrid és a Napoli volt sztárja

A „Pipita” az idei szezon végén akasztja szögre a stoplist.


 Gonzalo Higuain bejelentette, hogy az MLS alapszakasz végén befejezi pályafutását. Az Inter Miami argentin támadója 34 évesen, három Amerikában töltött szezon után döntött így.

Jelenlegi klubjában 65 meccsen 27 gólt szerzett.

„Eljött a nap, búcsút kell mondanom a futballnak, egy olyan sportnak, ami rengeteget adott nekem. Kiváltságosnak érzem magam, hogy megtapasztalhattam a jó és a nem túl jó pillanatokat is.”

Higuain a River Plate akadémiáján nevelkedett, innen került a Real Madridhoz, ahol hét szezont töltött. Habár sosem volt kulcsember, hasznos tagja volt a csapatnak és nyert három bajnoki címet, emellett pedig egy Spanyol Kupát és két Spanyol Szuperkupát.

A következő állomáshelye a Napoli volt, talán itt ért karrierje csúcsára. A 2015-16-os szezonban a Serie A gólkirálya volt, 36 góllal.

Innen a Juventushoz igazolt, majd a Milant és a Chelsea-t megjárva került az Egyesült Államokba.

Kiemelkedő szerepet vállalt az argentin nemzeti csapat előző időszakában is, 75 meccsen 31 gólt szerzett, illetve ő volt a 2014-es brazil világbajnokságon a válogatott kezdőcsatára, ahol végül ezüstéremmel távozhattak.

Fotó: Giuseppe Bellini/Getty Images

 

Videók