Alakul az álomcsapat

Nyilvánosságra hozták az ötven jelöltet, akikből összeáll az év csapata.


Az Európai Labdarúgó Szövetség (UFEA) kedden honlapján nyilvánosságra hozta annak az 50 játékosnak a nevét, akikből összeáll az év csapata.

A listát az UEFA szakértői csoportja állította össze az idei, klubokban mutatott teljesítmény alapján.

A legtöbb játékost, tízet a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München adja, de a 19 nemzet képviselői közül is a németek vannak a legtöbben, szám szerint hatan.

A legfiatalabb, egyben az első kanadai jelölt Alphonso Davies, a Bayern 20 éves védője, míg a legidősebb a maga 36 évével Thiago Silva, a Chelsea brazil hátvédje.


Thiago Silva (Fotó: Julian Finney - UEFA/UEFA via Getty Images)

Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo rekordot jelentő 17. alkalommal került a jelöltek közé, ezek közül 14-et csapattagságra is váltott. Nagy riválisa, a hat Aranylabdával büszkélkedő Lionel Messi a 15. jelölését kapta.


Lionel Messi (Fotó: Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images)

Az 50 játékos közül 21 először van rajta a listán, 22 az elmúlt évben is ott volt, a tavalyiak közül heten viszont idén nem kerültek be.

Az álomcsapatot a szurkolók állítják össze, szavazni az UEFA honlapján lehet.

A jelöltek:

kapusok:

Alisson Becker (FC Liverpool)
Anthony Lopes (Olympique Lyon)
Keylor Navas (Paris Saint-Germain)
Manuel Neuer (Bayern München)
Jan Oblak (Atlético Madrid)

védők:

David Alaba (Bayern München)
Trent Alexander-Arnold (FC Liverpool)
Angelino (RB Leipzig), Juan Bernat (Paris Saint-Germain)
Alphonso Davies (Bayern München), Matthijs de Ligt (Juventus)
Stefan de Vrij (Internazionale)
Hans Hateboer (Atalanta)
Joshua Kimmich (Bayern München)
Presnel Kimpembe (Paris Saint-Germain)
Sergio Ramos (Real Madrid)
Andy Robertson (FC Liverpool)
Thiago Silva (Paris Saint-Germain/Chelsea)
Dayot Upamecano (RB Leipzig)
Virgil van Dijk (FC Liverpool)

középpályások:

Thiago Alcantara (Bayern München/FC Liverpool)
Houssem Aouar (Olympique Lyon)
Éver Banega (Sevilla)
Nicolo Barella (Internazionale)
Kingsley Coman (Bayern München)
Kevin De Bruyne (Manchester City)
Bruno Fernandes (Sporting CP/Manchester United)
Alejandro Gómez (Atalanta)
Leon Goretzka (Bayern München)
Kai Havertz (Bayer Leverkusen/Chelsea)
Jordan Henderson (FC Liverpool)
Josip Ilicic (Atalanta)
Marquinhos (Paris Saint-Germain)
Thomas Müller (Bayern München)
Marcel Sabitzer (RB Leipzig)

támadók:


Erling Haaland (Borussia Dortmund)
Ángel Di María (Paris Saint-Germain)
Joao Félix (Atlético Madrid)
Serge Gnabry (Bayern München)
Ciro Immobile (Lazio)
Harry Kane (Tottenham Hotspur)
Robert Lewandowski (Bayern München)
Romelu Lukaku (Internazionale)
Sadio Mané (FC Liverpool)
Kylian Mbappé (Paris Saint-Germain)
Lionel Messi (FC Barcelona)
Neymar (Paris Saint-Germain)
Cristiano Ronaldo (Juventus)
Mohamed Szalah (FC Liverpool)
Raheem Sterling (Manchester City)

Borítókép: Getty Images

Videók