A Stuttgart támadója Haalandnál és Kane-nél is eredményesebb idén

Serhou Guirassy minden várakozást felülmúl.


 Mind Erling Haaland, mind pedig Harry Kane jól kezdték az idei szezont, azonban ha az európai összesített tabellát nézzük, bizony a Stuttgart támadója mindkettőjüknél több gólban vett részt idén.

A szőke norvég hat bajnokin 8 gólt szerzett, illetve adott egy gólpasszt a BL-ben, míg Kane hét góllal és három gólpasszal áll a listán.

Serhou Guirassy azonban mindenkit meglepett azzal, hogy öt bajnoki meccsen már 10 gólnál jár. A guineai válogatott támadó emellett három gólpasszt is kiosztott, így 13 közreműködésével könnyedén felülmúlja a már említett sztárokat.

A Stuttgart teljesítményének szintúgy jót tett támadójuk szárnyalása, ugyanis négy győzelmükkel harmadikak a tabellán, és csak reménykedhetnek, hogy 27 éves gólvágójuk folytatja a termelést.

Fotó: Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images

 

Videók