A River Plate Dél-Amerika királya

A buenos airesi csapat 3-0-ra győzte le a brazil Athlético Paranaensét, így öt kiíráson belül harmadjára hódította el a Recopa Sudamericanát.


A River Plate labdarúgócsapatáé lett a dél-amerikai Szuperkupa, miután a visszavágón ledolgozta egygólos hátrányát.
 
Ignacio Fernandez 11-esből szerzett találata indította meg az utat a Recopa Sudamericana megnyerése felé.
Fotó: Marcelo Endelli/Getty Images
 
Az első mérkőzésen a brazil Athlético Paranaense 1-0-ra győzött Curitibában műfüvön. A csütörtöki második összecsapáson az argentin együttes a 65. percben 11-esből jutott vezetéshez Ignacio Fernandez révén, majd a ráadásban újabb két gólt szerzett: a 91. percben Lucas Pratto, a 95.-ben pedig Matias Suarez volt eredményes. A büntetőt kezezés miatt videoasszisztens segítségével ítélte meg a bíró, Fernandez kísérletét elsőre hárította a kapus, de az ismétlésnél már nem volt esélye.
 
Lucas Pratto gólja döntő fontosságúnak bizonyult.
Fotó: Marcelo Sotelo/Jam Media/Getty Images
 
A River Plate a harmadik Szuperkupáját gyűjtötte be. Előzőleg 2015-ben és 2016-ban bizonyult a legjobbnak, akkor is Marcelo Gallardo irányításával, aki öt éven belül már a tizedik címét szerezte meg az argentin csapattal.
 
Matias Suarez tette fel a pontot a végső i-re.
Fotó: Marcelo Endelli/Getty Images

A Szuperkupáért a Libertadores Kupa és a Copa Sudamericana (Dél-amerikai Kupa) győztese mérkőzik meg. Előbbit nyerte a River Plate, utóbbit pedig az Athlético Paranaense. 

Dél-Amerika legjobb csapata 2019-ben a River Plate lett, miután esélyt sem adtak az Athlético Paranaensének.

Fotó: Marcelo Endelli/Getty Images

Videók