A Real Madrid volt edzője lesz az iráni szövetségi kapitány

Helyi sajtóértesülés szerint Carlos Queiroz elfogadta a felkérést és átveszi az iráni labdarúgó-válogatott kapitányi posztját.


Az Isna iráni hírügynökség úgy tudja, hogy a portugál válogatott és a Real Madrid volt irányítója még ezen a héten hároméves szerződést köt a szövetséggel, a fizetsége pedig hatmillió dollár lesz.


Irán a januári Ázsia Kupán a negyeddöntőben búcsúzott a későbbi bronzérmes dél-koreaiakkal szemben. Ezt követően mondott le a posztjáról Afsin Gotbi szövetségi kapitány.

Queirozt szeptember elején menesztették Portugáliában, miután a válogatott az első két Európa-bajnoki selejtezőjén mindössze egyetlen pontot szerzett Ciprus és Norvégia ellen úgy, hogy a szakvezető eltiltása miatt nem is ülhetett le a kispadra.

Videók