A német világbajnok középpályás aláírt Nikolicséknál

Egy évre lesz a magyar csatár csapattársa.


Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Chicago Fire hivatalos oldalán jelentette be, hogy Bastian Schweinsteiger újabb egy évre aláírt klubhoz, írja a Nemzeti Sport.
 
Schweinsteiger szerződése csupán a 2017-es esztendőre szólt, ennek lejártával pedig az új kontraktusról szóló hírek mellett megjelentek olyanok is, melyek szerint visszatérhet Németországba. Nos, a középpályás eddig várt a döntésével, a Chicago Fire szerdán bejelentette, hogy Schweinsteiger aláírt a 2018-as szezonra is.
 
„Nagyon boldog vagyok, hogy új szerződést kötöttünk, és így folytathatjuk, amit elkezdtünk 2017-ben. Az előző év különleges szakasza volt a karrieremnek, de nem éreztem teljesnek trófea nélkül. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy egy újabb emlékezetes szezont tudunk zárni a szurkolóink támogatásával. Imádom ezt a várost, a futballt, a győzelmet, alig várom, hogy tovább haladjunk a fejlődés útján, és még sikeresebbek legyünk” – idézi Schweinsteigert a Chicago Fire hivatalos oldala.
 
„A legfőbb célunk az volt, hogy Bastian maradjon, elégedettek vagyunk, hogy végül így döntött. Tavaly bebizonyította, hogy igazi győztes, s az együttes fontos tagjává nőtte ki magát. Az ő képességei kombinálva a személyiségével és a klasszisával nagyon fontosak a csapatnak, emellett elengedhetetlenek a bajnokságban való még jobb szereplés szempontjából” – tette hozzá Nelson Rodríguez vezérigazgató.
 
Mint ismert, a 121-szeres német válogatott kiválóság 2017 márciusában hagyta el a Manchester Unitedet és igazolt a Nikolics Nemanját is foglalkoztató Chicago Fire-höz, amelynek színeiben eddig 24 mérkőzésen háromszor talált be, valamint kiosztott hat gólpasszt is.
 
A 2018-as MLS-idény március 10-én veszi kezdetét, a Chicago Fire a Sallói Dánielt is a soraiban tudó Sporting Kansas Cityvel mérkőzik meg a nyitányon.
 

FTC: végleg eldőlni látszik Paintsil sorsa, hatalmas a fordulat " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

Újabb változás állhat be a Ferencváros labdarúgócsapatának ghánai légiósa, Joseph Paintsil ügyében, aki maláriás megbetegedésre hivatkozva nem tért vissza a klubhoz, miközben a belga Genk szerződtette volna - írta az nso.hu.

Videók