A Fradi rangos utánpótlás tornákat rendez Telkiben

Rangos nemzetközi utánpótlás labdarúgótornákat rendez a Ferencváros május 11. és 19. között.


Az eseményt felvezető szerdai sajtótájékoztatón - amelyet a viadalnak otthont adó telki edzőközpontban tartottak - elhangzott, hogy az U16-os fiúk között a zöld-fehérek mellett a tornán a címvédő portugál Braga, a cseh Slavia Praha, a belga FC Bruges, a német 1. FC Nürnberg, valamint az Újpest FC csapata lép pályára.

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, a klubnak rendkívül fontos az utánpótlásképzés.

"Nemrégiben beszéltem Ricardo Moniz vezetőedzővel, aki elmondta, egy ilyen nagy múltú csapatnak, mint a Fradi, legalább ötven százalékban saját nevelésű labdarúgóból kell állnia. Ez a cél, és ezért is fektetünk nagy hangsúlyt az utánpótlás-nevelésre. Fontos, hogy ilyen nagy csapatokkal mérhetik össze erejüket a gyerekek."

Az eseményen első ízben női tornát is rendeznek, itt az U18-asok mérik majd össze tudásukat a spanyol FC Barcelona, a norvég Amasone Asker FK, a horvát ZNK Agram, a cseh Slavia Praha, valamint a szlovák Duslo Sala együttesével.

"Köszönöm, hogy a vezetőség a tavalyi torna után idén is mellénk állt, sőt, arra is nyitottak voltak, hogy a női labdarúgás is bekerüljön a koncepcióba. Az elmúlt években a lányok nem voltak úgy kezelve a Fradiban, ahogy kellett volna, de ezen próbálunk változtatni" - mondta Dragóner Attila, az FTC utánpótlás menedzsere.

Videók