A bajnokság összes csapata fizetne azért, hogy Messi ott játsszon

Az egész liga megosztaná az argentin fizetését.


 Továbbra is nyitott Lionel Messi jövője. Az friss világbajnok argentin kegyeiért a Barcelona mellett sok más klub is versenyez, ezek között pedig ott az Inter Miami is.

A 35 éves támadó MLS-be igazolásának a legnagyobb gátja a hírek szerint a fizetése, ugyanis a floridai klub nem tudja megadni neki azt a bért, amit szeretne.

A SPORT szerint azonban nem reménytelen az ügy, ugyanis úgy értesültek, az MLS beleegyezett abba, hogy a liga csapatai megosszák Messi fizetését egymás közt.

Ennek fényében Messi tulajdonképpen szabadon választhatna, hogy melyik klubot kívánja képviselni.

Az amerikai profi ligában minden csapat egyetért abban, hogy megéri beszállni Messi fizetésébe abban az esetben is, ha végül nem őket választja, hanem a bajnokság egy másik csapatát.

Ennek magyarázata, hogy a liga kereskedelmi mértékét olyan mértékben emelné Messi, ami az összes résztvevő számára jövedelmező.

Fotó: Antonio Borga/Eurasia Sport Images/Getty Images

 

Videók