A 90. percig vezettek Feczesinék

Már az első fél órában megszerezte a vezetést a vendég Brescia, majd a 36. perctől emberelőnyben is játszhattak, a 90. percben azonban Bonazzoli góljával egyenlített a Reggina. Vass végig a pályán volt.


Küzdelmes mérkőzésre számíthattak a Reggina - Brescia mérkőzésre kilátogató szurkolók, hiszen a két csapatot mindössze három pont választotta el egymástól. A mérkőzésen ezúttal Vass Ádámért szoríthattunk, Feczesin csak a padon kapott helyet. Jól is kezdődött a mérkőzés a Brescia számára, hiszen a hajtós, nem túl akciódús találkozón Jonathas a 28. percben megszerezte a vezetést Vass Ádámék számára.

A 36. percben aztán emberelőnybe is kerültek a vendégek, amikor a bíró azonnal piros lapot mutatott fel Emersonnak. A pályán a következő 10 percben nem történt említésre méltó megmozdulás, a lelátókon azonban a kiállítás miatt folyamatosan hőzöngtek a hazai szurkolók.

A szünetben egyik edző sem változtatott a felálláson, így a mérkőzés változatlanul folytatódott. A Reggina támadóbban lépett fel, a Brescia pedig kontrákra rendezkedett be. A második félidőben egyértelműen látszott a Reggina akarása, több helyzetet is kidolgoztak, szurkolóik pedig maximálisan támogatták csapatukat -és folyamatosan elégedetlenségüket fejezték ki a bíró felé-.

A mérkőzés utolsó perceiben végül beérett a Reggina fölénye, és csapatkapitányuk, Bonazzoli révén megszerezték a várva várt góljukat, mellyel sikeresen tartottak otthon egy pontot.

forrás: regginacalcio.com / legaserieb.it

 

Videók