68 éves korában elhunyt Johan Cruyff

A hollandok háromszoros aranylabdás klasszisánál 2015 októberében tüdőrákot diagnosztizáltak, Barcelonában halt meg.


 
 
A hollandok klasszisa Barcelonában, békésen távozott az élők sorából. Családja végig vele volt a rákkal folytatott kemény küzdelemben – tudatta Cruyff weboldala.
 
 
 
Cruyff a világ valaha volt egyik legnagyobb játékosként, zsinórban három BEK-győzelemhez segítette az Ajax csapatát, háromszor kapta meg az Aranylabdát. Cruyff nyolc bajnoki címet szerzett az Ajax játékosaként, főleg az ő és az edző, Rinus Michels nevéhez köthető az úgynevezett totális futball. 
 
Cruyff 1973-ban lett a Barcelona játékosa, itt bajnoki címet és kupát is szerzett, majd az Egyesült Államokba, végül újra az Ajaxba igazolt. 
 
Tagja volt annak a holland válogatottnak, amely 1974-ben világbajnoki döntőben szerepelt, ám ott a német csapattól végül vereséget szenvedett. Cruyff a holland válogatottban 1966 és 1978 között 48 mérkőzésen 33 gólt szerzett.
 
Cruyff edzőként is sikeres volt, az FC Barcelonával szintén a BEK-győzelemig jutott, de nyert KEK-et és négy spanyol bajnoki címet is. Edzői pályája 2013-ban ért véget, akkor a katalán válogatottat vezette. Sokak szerint Cruyff tette le annak a játékrendszernek az alapjait, amit ma is használnak Barcelonában, azaz, ha ő nincs, akkor nincs a tiki-taka sem!

Erős dohányos volt egészen 1991-es koszorúérműtétjéig, akkor letette a cigarettát.

 
 

 

  

 

 

 

 

Cruyff sikerei

Játékosként:

Ajax
    Holland bajnok: 1965–66, 1966–67, 1967–68, 1969–70, 1971–72, 1972–73, 1981–82, 1982–83
    Holland kupagyőztes: 1966–67, 1969–70, 1970–71, 1971–72, 1982–83
    BEK-győztes: 1970–71, 1971–72, 1972–73
    Európai Szuperkupa: 1972
    Világkupa: 1972
 
Barcelona
     Spanyol bajnok: 1973–74
    Spanyol Kupa-győztes: 1977–78
 
Feyenoord
    Holland bajnok: 1983–84
    Holland Kupa-győztes: 1983–84
 
Holland válogatott
    Vb-döntős: 1974
    Eb-3.: 1976
 
Edzőként:
 
Ajax
  Holland Kupa: 1985–86, 1986–87
  KEK-győztes: 1987   
 
Barcelona
    Spanyol bajnok: 1990–91, 1991–92, 1992–93, 1993–94
    Spanyol Kupa: 1989–90
    Spanyol Szuperkupa: 1991, 1992, 1994
    BEK: 1991–92
    Európai Szuperkupa: 1992
    KEK: 1989

 

Videók