Tebas: Nasser al Khelaifi még maga sem hiszi el a hazugságait

A La Liga elnöke nem hagyta annyiban a PSG elnökének nyilatkozatát.


A La Liga elnöke, Javier Tebas közösségi oldalán reagált a PSG elnökének szavaira.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Nasser al Khelaifi exkluzív interjút adott a Marcának, melyben a La Liga vádjaira is reagált.

"Azért csináljuk, mert tudjuk, hogy ez lehetséges. Nem az a stílusunk, hogy más ligákról, klubokról vagy szövetségekről beszélünk. Nem adunk leckéket, és nem engedjük meg, hogy bárki is leckét adjon nekünk. Folytatjuk építjük a projektünket” – jelentette ki.

Ezzel a mondatával pedig kiverte a biztosítékot a La Liga elnökénél, Javier Tebasnál, aki közösségi oldalán reagált.

„Az Al-Khelaifi dolog egy másik szint. Mindannyiunkat bolondnak tart (még ő sem hiszi el a hazugságait), és nyilatkozik a Marcának, hogy arrogánsan leckét adjon az újgazdag. A szabályok nem léteznek a PSG számára. Továbbra is a fenntartható futballért fogunk küzdeni, csalás nélkül” – írta.


Azonban nem a korábban említett mondat volt az egyetlen, amellyel a PSG elnöke célba vette Tebast.

"Ki az a Tebas? Nem ismerem azt a személyt. Nem érdekel, hogy mit mond , az az igazság, hogy erről már évek óta beszélnek” – nyilatkozta.

Borítókép: Oscar J. Barroso/Europa Press a Getty Images

Videók