Amikor Lionel Messi és Diego Maradona együtt játszottak, és varázslat volt – Videó

Micsoda felvétel. - Top5: Ezt is sokan olvasták a Sport365-ön.


Diego Maradonát és Lionel Messit minden idők két legnagyobb futballistájaként tartják számon, 2005-ben pedig a páros együtt játszott egy mérkőzésen.

2005-ben Messi még csak 18 éves volt, de már a Barcelonát a bajnoki cím megnyeréséhez segítette. Abban a szezonban hétszer lépett pályára és kezdett megmutatkozni mekkora tehetség, éppen ezért sokan Maradonához kezdték hasonlítani. Nem sokaknak adódhatott arra lehetősége, hogy együtt játsszon Maradonával, de a tinédzser Messi az Argentína All Stars csapatában ezt átélhette egy jótékonysági meccsen.

Sergio Aguero, Diego Simeone és Juan Sebastian Verón is részt vett a találkozón, de a két hihetetlen 10-es közötti kapcsolat volt az, ami igazán felkeltette mindenki figyelmét. Teljesen megértették egymás a pályán, nem volt tökéletes, de ha egy korszakban játszhattak volna, akkor minden bizonnyal hihetetlen párost alkottak volna.

Arról a vitáról, hogy Messi olyan jó vagy jobb-es, mint honfitársa, a PSG sztárja egyszer azt mondta: „Még ha egymillió évig játszanék is, soha nem közelíteném meg Maradonát. Nem mintha azt akarnám, mindenesetre ő a valaha volt legnagyobb.”

Kép: PA

Forrás: sportbible.com
Borítókép és fotók: sportbible.com

Videók