Felkészülnek a csajok - csütörtökön a női labdarúgás is folytatódik

Nagy a tét!


Az MTK Hungária FC és a Diósgyőri VTK csütörtöki mérkőzésével a férfi után a női labdarúgás is visszatér Magyarországon.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 20 órakor kezdődő találkozó komoly téttel bír, ugyanis eldől rajta, melyik csapat küzdhet meg a címvédő Ferencvárossal a Bajnokok Ligája-indulásért.

A két csapat azonos pontszámmal áll a második és harmadik helyen, mivel azonban az MTK-nak jobb a gólkülönbsége, így a döntetlen a fővárosiak számára lenne kedvező.

A magyar szövetség döntése értelmében nem hirdetnek bajnokot a Simple Ligában, de a záró tabella első két helyezettje a BL-részvételért játszik majd a bajnoki döntővel megegyező forgatókönyv szerint, azaz a párharc két nyert meccsig tart. A pályaelőnyt szinte biztosan az első helyen álló Ferencváros élvezi, bár riválisai egy győzelemmel pontszámban utolérhetik, gólkülönbségben akkora a zöld-fehérek előnye, hogy az előzés szinte elképzelhetetlen.

Az MTK így készül a megmérettetésre:


Az MTK Hungária FC-DVTK meccset az M4 Sport élőben közvetíti. 

 

Borítókép: Facebook/MTK Hungária Női Labdraúgó Csapat

Videók