Patrice Evra bejelentette visszavonulását

A Manchester United és a Juventus korábbi Francia válogatott labdarúgója szögre akasztja a stoplist.


 "A pályafutásom hivatalosan befejeződött" - nyilatkozta a La Gazzetta dello Sport olasz sportnapilap hétfői számában a balhátvéd.

Hozzátette, szeretné befejezni az európai szövetség B-licences edzői tanfolyamát, amit 2013-ban kezdett el, ezt követően pedig az A-licences képzést is elvégezné.

"Rövidesen készen állok majd, hogy edzőként tevékenykedjek" - mondta a 38 éves Evra.

A szenegáli születésű játékos Franciaországban nevelkedett, majd az olasz Marsala és Monza csapata után sorrendben a Nice, a Monaco, a Manchester United, a Juventus és az Olympique Marseille következett. Karrierje utolsó klubja a West Ham United volt, ahonnan néhány hónap után tavaly nyáron távozott, és a legutóbbi szezonban már egyáltalán nem futballozott.

Evra manchesteri színekben a Bajnokok Ligáját és a klubvilágbajnokságot egyszer, a Premier League-et ötször, az angol Ligakupát háromszor nyerte meg. A Juventusszal bajnok és kupagyőztes is két alkalommal volt. A francia válogatottban 81 meccsen lépett pályára.

Bélyegkép: Matthew Peters/Manchester United via Getty Images

Videók