Hosszú kihagyás várhat idén is Neymarra

Nagy az esélye, hogy műteni kell.


Mint arról a nap folyamán beszámoltunk, ugyanaz a csont repedt meg Neymar lábában, mint 2018-ban. A sérülés álítólag kevésbé súlyos, mint a világbajnokság előtti volt, amikor Neymarnak a fél idényt ki kellett hagynia, de a PSG még nem döntött, lesz-e műtét. Hamarosan Párizsba érkezik a brazil válogatott csapatorvosa, Rodrigo Lasmar, aki 2018-ban műtötte a játékos lábát.

Ezzel szemben a L’Équipe egyenesen azt írja, kilencven százalék, hogy műteni kell a játékost, ami egyben azt is jelenti, hogy a tavalyi idényhez hasonlóan idén is kihagyja a teljes tavaszi szezont.
 
Egy évvel ezelőtt egy Marseille elleni bajnokin szenvedett lábközépcsont-törést, a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján már nem léphetett pályára, megoperálták, s végül az egész hátralevő idényt kihagyta, hogy a világbajnokság rajtjára felépüljön.
 
Ami biztos, hogy Neymar februárban nem léphet pályára a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első meccsén, minden bizonnyal a visszavágóról is lemarad még, ahogy a brazil válogatott márciusi, előkészületi meccseiről is. 

Videók