Megvan, hol alapítanak MLS-csapatot Beckhamék

Az ESPN amerikai csatorna szerint az egyelőre név és logó nélküli együttes 2020-ban játssza majd első mérkőzéseit.


Miami csapattal bővül az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) mezőnye: az új klub – amely a David Beckhamhez köthető cégcsoport tulajdonában lesz – várhatóan 2020-ban játszhatja első összecsapását.

 
A 115-szörös angol válogatott középpályás – aki 2013-ban hagyott fel a profi sporttal – 2007 és 2012 között a Los Angeles Galaxyben játszott, és ő lesz az első korábbi MLS-játékos, akinek saját csapata van a sorozatban.
 
„A küldetésünk, hogy MLS-csapatot hozzunk Miamiba, befejeződött. A célunk egyszerű lesz: mindig arra fogunk törekedni, hogy a szurkolóink büszkék legyenek ránk, és öröm legyen kijárni a stadionunkba” – áll Beckham közleményében.
 
Az ESPN amerikai csatorna szerint az egyelőre név és logó nélküli együttes 2020-ban játssza majd első mérkőzéseit az MLS-ben egy újonnan épülő 25 ezer fős stadionban, amelynek telkét tavaly nyáron vásárolták.
 

Tévez szerint ez a különbség Messi és Ronaldo között " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

Videók