Komoly újítás lesz az európai topbajnokságban

A francia ligában is igyekeznek lépést tartani a korral.


A következő szezonban már a Ligue 1-ben is bevezetik a videobíró-technológiát (VAR) - döntöttek a Profi Labdarúgóliga (LFP) csütörtöki ülésén a klubelnökök.
 
"A Ligue 1 következő szezonjában lesz videobíró" -  mondta a megbeszélését követően Bertrand Desplat, a Guingamp elnöke.
 
"Ha minden rendben lesz, már a szezon elejétől használjuk a rendszert" - nyilatkozott Noël Le Graët, a francia szövetség (FFF) vezetője.
 
Hozzátette: ez jó kezdeményezés, amelyet a klubelnökök mellett a bírók és más megfigyelők is támogatnak.
 
A német és az olasz bajnokságban a 2017–2018-as szezontól kezdték el használni a videobíró-technológiát, míg a spanyol élvonalban – a franciához hasonlóan – a következő idényben vezetik be.
 
Angliában egyelőre csak tesztelik a VAR-t, tétmeccsen először január elején, a Brighton–Crystal Palace összecsapáson, az FA-kupa harmadik fordulójában használják majd.

Kizárhatják a spanyolokat a világbajnokságról?! " NEMZETKÖZI FOCI › Nemzeti válogatottak

Egybehangzó spanyol sajtóhírek szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) azzal fenyegeti a spanyol szövetséget, hogy felfüggeszti FIFA-tagságát, amennyiben a politika befolyásolja a szövetség belügyeit, írja a Nemzeti Sport. Ha a spanyol kormány beavatkozna a spanyol szövetség belügyeibe, akkor a FIFA felfüggesztheti a spanyolok tagságát, így a válogatott semmilyen hivatalos mérkőzésen nem léphetne pályára, tehát a 2018-as oroszországi világbajnokságra sem utazhatna el.

Videók