Letartóztatták a társát megverető PSG-játékost

A csapat jelezte, elhatárolódik minden erőszakos cselekvéstől.


Letartóztatták Aminata Diallót, a Paris Saint-Germain női együttesének labdarúgóját, mert a gyanú szerint megverette csapattársát, Kheira Hamraouit.

A klub tájékoztatása szerint a francia középpályást a versailles-i rendőrség hallgatta ki, majd helyezte letartóztatásba.

A BFM TV értesülése szerint Diallo, Hamroui és még egy csapattársuk közösen ment szórakozni múlt csütörtökön, amikor pedig kocsival hazafelé tartottak - Diallo vezetett -, több maszkos támadó kirángatta a kocsiból Hamrouit és fémcsővel többször megütötte. A sérült futballista sebeit össze kellett varrni a kezén és a lábán.



Ő és Diallo a francia válogatottban is csapattársak. Hamroui korábban 2012 és 2016 között már szerepelt a párizsi együttesben, melyhez a nyáron tért vissza a Barcelonától.

A PSG közleményben határolódott el mindenfajta erőszakos cselekménytől, és közölte, hogy szorosan együttműködik a rendőrséggel, illetve jelezte, hogy megtette a szükséges óvintézkedéseket a csapat játékosainak biztonsága érdekében.

Borítókép: twitter.com/PSG

Videók