Ezért sétál föl-alá az argentin edző: Járás közben gondolkodom

Sampaoli úgy gondolkodik, mint Nietzsche.


Járás közben jobban tud gondolkodni, helyzetet elemezni - válaszolt Jorge Sampaoli, az Olympique Marseille labdarúgócsapatának vezetőedzője sajtótájékoztatón arra a kérdésre, miért járkál föl-alá a technikai zóna egyik végétől a másikig a mérkőzések során.

"Úgy vagyok vele, mint Nietzsche" - utalt a német filozófusra, aki szerint "minden igazán nagy gondolat járás közben jött létre".

Az argentin tréner, aki a 2018-as oroszországi világbajnokságon is végiggyalogolta az argentin válogatott mérkőzéseit, közölte: így tud igazán koncentrálni.

"Mindig is ezt csináltam. Járás közben gondolkodom. Ráadásul amit most látnak, ez már egy nyugodtabb verziója annak, amit régen csináltam. Nem hiszem, hogy ezen már lehetne változtatni" - tette hozzá a 61 éves szakember.


Fotó: John Berry/Getty Images

Borítókép: John Berry/Getty Images

Videók