Botrányba fulladt a PSG meccse, 5 játékost kiállítottak - Videó

Neymar visszatért, majd a meccs végén ki is állították.


A francia élvonalbeli labdarúgó-bajokságban a címvédő PSG a második meccsét is elveszítette, miután 1-0-ra kikapott a Marseille-től, azonban nem emiatt maradt emlékezetes a találkozó.

A vendégek Florian Thauvin első félidőben szerzett góljával megnyerték a nagy derbit, azaz a Le Classique-ot, a beszédtémát mégis az utolsó percek szolgáltatták, ugyanis jókora balhé tört ki a pályán, rekordot jelentő 19 lappal zárult a találkozó. A játékvezető ötször mutatta fel a piros lapot, a sárga pedig 14-szer villant.



A 97. percben három PSG-játékost, Layvin Kurzawát és Leandro Paredest állította ki a bíró, míg a marseille-ből két labdarúgónak, Jordan Amavinak és Dario Benedettonak kellett idő előtt elhagynia a pályát. állított ki a bíró, ugyanis a vendégektől ketten is lent maradtak a földön, Kurzawa és Amavi pedig egymásnak esett. A nagy tömegjelenetek és kakaskodás után, verekedés miatt még Neymar is a kiállítás sorsára jutott a 99. percben, aki először lépett pályára a szezonban, ugyanis az elmúlt hetekben megfertőződött a koronavírussal.

A játékvezető a videóbíró segítségével nézte vissza az esetet, a technológia segítségével pedig láthatta, hogy a brazil sztár tarkón ütötte az OM spanyol védőjét, Álvaro Gonzálezt, így a meccsen végére összesen 17 játékos maradt fent a pályán.



Miután Neymar elhagyta a játékteret, még a negyedik játékvezetőnél reklamált, miszerint González rasszista megjegyzéseket tett neki, ezért kevert le neki egy sallert.

A felhozott vádakra André Villas-Boas, a Marseille vezetőedzője annyit reagált, hogy "a rasszizmus elfogadhatatlan".

A lefújást követően Neymar meglehetősen indulatosan reagált az ügyre a közösségi médián keresztül, azonban a Marseille játékosa sem hagyta szó nélkül az esetet.

A PSG két forduló után pont nélkül áll jelenleg a tabella 17. helyén, érdekesség, hogy a párizsi csapata utoljára az 1984/85-ös szezonban kezdett ennyire rosszul.

Forrás: sportbible

Kép: Xavier Laine/Getty Images

Sport365.hu - Mbappé közölte a PSG-vezetőségével, hogy távozni akar

Úgy tűnik, komolyan elkezdhetnek aggódnia a PSG-nél, ugyanis a csapat egyik legnagyobb sztárja, Kylian Mbappé jövő nyáron távozni szeretne a francia fővárosból. A 21 éves szupersztár a világ második legdrágább labdarúgója lett, miután bónuszokkal együtt 211 millió dollárért leigazolta az AS Monacótól a Paris Saint-Germain három éve.

Videók