A Real Madrid hivatalos közleményben támadja a francia szövetség elnökét

Tovább gyűrűzik a Zidane-ügy…


 A Francia Labdarúgó Szövetség elnökét, Noel Le Graet-et a Didier Deschamps szerződéshosszabbítása kapcsán kérdezték Zinedine Zidane-ról, illetve az ő érdekeltségéről a kapitányi poszt kérdésében.

Az elnök ezt azonban roppant lekezelően, a legtöbbek szerint indokolatlanul tiszteletlenül reagálta le, amikor azt mondta: „Zidane nem keresett engem, de ha így lett volna, akkor sem vettem volna fel neki a telefont.”

A megszólalás kapcsán Kylian Mbappé is kifejezte nemtetszését, most pedig a legenda korábbi klubja, a Real Madrid is állást foglalt, amelynek keretében nyíltan elhatárolódnak az elnök kijelentésétől.

A közleményben a klub helyreigazítást vár, mivel tiszteletlennek tartják, hogy ilyen szavakkal illessenek egy olyan embert, aki annyit tett ezért a sportért, mint Zidane.

A klub említést tesz arról is, ahogyan a szövetség hozzáállt Karim Benzemához, gondolva itt a válogatottbeli szereplésére és az Aranylabdájára.

Tisztán látszik, hogy Le Graet kijelentésével sikeresen kivívta a sportvilág ellenszenvét, ebből pedig a későbbiekben akár komolyabb gondja is lehet majd.

Fotó: DeFodi Images via Getty Images

Videók