A PSG erről lemondhat

José Mourinho nagyon boldog Rómában.


A Paris Saint-Germain Mauricio Pochettino utódját keresi, és a jelöltjük José Mourinho. De a „Special One” becenévre hallgató vezetőedző nagyon boldog Rómában, és nem tervezi a váltást.

José Mourinho az előző szezonban érkezett Rómába, és debütáló szezonja során sikerült hazavinnie a Konferencia Liga trófeát. A bajnoki szezon egy kicsit keményebb volt, ott meg kellett elégedniük a hatodik hellyel, így a következő szezonban az Európa-Ligában láthatjuk őket.

Nem meglepő tehát, hogy Mourinhót a Newcastle United és a Paris Saint-Germain csapata is szívesen látna.

„Szeretek Rómában lenni. Nem vagyok boldog, amikor veszítek és itt több vereségbe is beleszaladok, de az itteni emberek szeretnek engem. A csapaton belül és kívül is nagy az összetartás. Senki sem hazudott nekem, nem ígért olyan dolgokat az átigazolási piacon, amit nem sikerült megvalósítanunk. Azért vagyok itt, mert boldog vagyok” – mondta Mourinho a Football-Italia szerint.

Borítókép és fotók: Silvia Lore/Getty Images

 

Videók