Mbappé kinőtte a francia bajnokságot

Élmény nézni ezt a labdarúgót.


A minap az AS kifejtette, hogy milyen érvek is állnak amellett, hogy Kylian Mbappé távozzon a PSG csapatától. Ez a lista pedig napról-napra csak nő, ettől függetlenül a francia klub minden követ megmozgat, hogy magához láncolja a világbajnok labdarúgót.

Kylian egyre jobban unatkozni, emellett kezd unalmassá válni számára, hogy a klub lassan Disney-parkhoz hasonlít, mint sem futballcsapatra. Ezt követően az is pletykákra ad okot, amit tavaly nyáron a Ligue 1 gálán bejelentett, miszerint nyitott az „új szakmai kihívások elfogadására”. A játékos azonban tisztában van azzal is, hogy 2022-ig szerződés köti.

Mbappé viszont egyre inkább türelmetlenebb, hiszen olykor még a saját szurkolóik is kritizálják őt. A PSG elnöke, Al Khelaifi bármit megadni azért, hogy Párizsban tartsa egyik, hanem a legjobbját azonban a fiatal szupersztár mérlegelt, és arra jutott, hogy csak Madridban tud valóban esélyt szerezni az Aranylabdára és a Bajnokok Ligájára.




Egyre inkább úgy tűnik tehát, hogy a pénz nem minden. A PSG pedig hamarosan kénytelen lesz eladni a csillagát. Tovább fokozódik a klub is a játékos rossz viszonya: mivel Kylian akarata ellenére sem szándékoznak elengedni őt az olimpiai játékokra. A PSG levelet küldött a Szövetségnek, amiben kifejtették, hogy nem engedik el olyan eseményre sztárjukat, ami nem függ a FIFA-tól.

Ezt követően tehát nem lepődnénk meg, ha a nyár legnagyobb sztorija Kylian Mbappé és a Real Madrid körül forogna.

FIFA World Cup on Twitter

ICYMI, @KMbappe was doing @KMbappe things again last night The #WorldCup winner scored a hat-trick to take @PSG_English to the @coupedefrance final, with this goal more than a little special https://t.co/jp0CaeXt85

Mbappé pedig tesz is róla, hogy a Királyi Gárda felfigyeljen rá, hiszen a Lyon elleni 5-1-re megnyert mérkőzésen szinte a bajnokságot megszégyenítő gólt szerzett. Nincs mese, Mbappé már nem Ligue 1 szint.

Forrás: as.com
Borítókép: Aurelien Meunier - PSG/PSG via Getty Images

Videók