Tottenham-Inter slágermeccs a 16 között - EL-előzetes

A labdarúgó Európa Liga küzdelmei csütörtökön a nyolcaddöntős párharcok első mérkőzéseivel folytatódnak, s ezek közül kiemelkedik a Tottenham Hotspur és az Internazionale londoni összecsapása.


Az európai szövetség (UEFA) honlapján megjelent előzetes emlékeztet arra, hogy a sorozat jogelődjének számító UEFA Kupát története során mindkét csapat megnyerte már, a Tottenham kétszer, 1972-ben és 1984-ben, a milánói kék-fekete együttes pedig háromszor, 1991-ben, 1994-ben és 1998-ban.

A két gárda legutóbb a Bajnokok Ligája 2010/11-es kiírásában, a csoportkörben találkozott egymással, Londonban 3-1-es hazai siker született, majd a visszavágón az Inter 4-3-ra diadalmaskodott a San Siróban. Az olaszoknak az utóbbi mérkőzésről kellemetlen emlékei lehetnek a Tottenhamben mostanság is remeklő, legutóbbi nyolc tétmeccsén tíz gólt szerzett Gareth Bale-ről, aki a 2010 októberében játszott milánói találkozón mesterhármast ért el. A walesi válogatott szélső most is a londoniak legveszélyesebb játékosai közé tartozik, sőt, kis túlzással a hátán viszi csapatát.

A Tottenham portugál vezetőedzője, André Villas-Boas számára azért is fontos a gárda EL-szereplése, mert ő lehet az első tréner, aki kétszer is megnyeri az EL-t, 2011-ben ugyanis még az FC Porto szakvezetőjeként diadalmaskodott a sorozatban.

A tavaly BL-győztes Chelsea a legjobb nyolc közé jutásért a bukaresti Steauával csap össze, míg a magyar válogatott Hajnal Tamás csapata, a VfB Stuttgart a Laziót látja vendégül a párharc első mérkőzésén.

A címvédő Atlético Madridot az előző körben kiejtő orosz Rubin Kazany az európai kupaporondon újoncként már így is messzire jutott Levante otthonában kezdi meg nyolcaddöntős szereplését. Az Anzsi Mahacskala és a Newcastle United moszkvai mérkőzését Vad II. István vezeti majd.

LABDARÚGÁS
Európa Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
Anzsi Mahacskala (orosz) - Newcastle United (angol) 18.00
VfB Stuttgart (német) - Lazio (olasz) 19.00
Plzen (cseh) - Fenerbahce (török) 19.00
Steaua Bucuresti (román) - Chelsea (angol) 19.00
Benfica (portugál) - Girondins Bordeaux (francia) 21.05
Tottenham Hotspur (angol) - Internazionale (olasz) 21.05
Levante (spanyol) - Rubin Kazany (orosz) 21.05
Basel (svájci) - Zenit (orosz) 21.05

Videók