Sousa: "a Gent a párharc esélyese"

Paulo Sousa és Trond Sollied szerdán késő délután tartottak sajtótájékoztatót Gentben. A magyar csapat edzője szerint az előny ellenére a Gent számít esélyesebbnek.


A Videoton 1-0-ás győzelmet aratott hazai pályán a belga Gent felett az Európa Liga-selejtezőjének harmadik körének első mérkőzésén. A magyar csapat edzője nehéz mérkőzést vár:

Paulo Sousa: "Ahogy múlt héten is kezdtem, ugyanazt tudom elmondani, nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A Gent egy rendkívül gólerős csapat, hiszen a tavalyi szezonban rengeteg gólt lőttek, kis túlzással akár még "gólgyárnak" is nevezhetnénk őket, azonban felkészültek vagyunk. Rengeteget kell futnunk a csütörtöki mérkőzésen, és mindannyiunknak komoly áldozatokat kell hoznunk azért, hogy az előnyünket megőrizzük. Továbbra is a Gentet tartom a párharc favoritjának, azonban mindent meg fogunk tenni azért, hogy a lehető legjobban megnehezítsük ellenfelünk dolgát, emellett pedig gólt, illetve gólokat is szeretnénk rúgni ezúttal is. Hiszünk és bízunk benne, hogy sikerült megvalósítanunk azt az álmunkat, hogy a csoportkörbe jutásért játszhassunk."

Trond Sollied: "Nagyon jó mérkőzést játszottunk a Videotonnal a múlt héten, különös tekintettel arra, hogy idegenben léptünk pályára. A holnapi hazai mérkőzésen szeretnénk már az első percben gólt lőni, hiszen egy találatra mindenképp szükségünk van ahhoz, hogy a hátrányunkat ledolgozzuk. Kola felépült a sérüléséből, olyan formában azonban még nincs, hogy kezdőként számíthassak rá. A hazai pálya mindenképpen nagy előnyt jelent majd nekünk."

Videók