Rangadót vív a Porto, Szoboszlaiék Frankfurtba látogatnak

Megkezdődik az Európa-liga egyenes kieséses szakasza.


A magyar válogatott Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Red Bull Salzburg az Eintracht Frankfurt vendégeként, míg az Internazionale a Ferencváros csoportjából továbbjutott Ludogorec Razgrad otthonában szerepel a labdarúgó Európa-liga egyenes kieséses szakaszának csütörtök esti első fordulójában.

A 19 éves Szoboszlainak és társainak a Bajnokok Ligája csoportkörös kiesést követően ebben a sorozatban lehetne bizonyítaniuk, ám a Salzburg a téli átigazolási időszakban két kulcsjátékosát is eladta: a norvég Erling Haaland Dortmundba, a japán Minamino Takumi pedig Liverpoolba szerződött.

A Salzburg helyzetét némiképp az is nehezíti, hogy Ausztriában csak az elmúlt hétvégén kezdődött meg a bajnokság tavaszi szakasza, miközben a Frankfurt már egy hónapja játékban van, január 18. óta hat tétmérkőzésen szerepelt, és ezek közül ráadásul csak egyet veszített el.

Az olasz bajnoki címért nagy harcban lévő Internazionale Bulgáriába utazik a Ludogorechez, míg az ősszel szintén a Ferencváros csoportjából továbbjutott Espanyolt az angol Wolverhampton fogadja.

Érdekesnek ígérkezik az elmúlt években az El-ben "edződő" Arsenal pireuszi vendégjátéka, valamint a Sahtar Donyeck-Benfica és a Bayer Leverkusen-FC Porto összecsapás is.

A nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharcok első mérkőzéseit 18.55-től, valamint 21 órától rendezik csütörtök este. A visszavágókra egy hét múlva kerül sor.

A program:

Európa-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, első mérkőzések:

Sahtar Donyeck (ukrán)-Benfica (portugál), Harkiv 18.55
Eintracht Frankfurt (német)-Salzburg (osztrák) 18.55
Ludogorec (bolgár)-Internazionale (olasz) 18.55
Club Brugge (belga)-Manchester United (angol) 18.55
CFR Cluj (román)-Sevilla (spanyol) 18.55
FC Köbenhavn (dán)-Celtic Glasgow (skót) 18.55
Getafe (spanyol)-Ajax Amsterdam (holland) 18.55
Sporting Lisboa (portugál)-Basaksehir (török) 18.55
Glasgow Rangers (skót)-Braga (portugál) 21.00
AS Roma (olasz)-Gent (belga) 21.00
VfL Wolfsburg (német)-Malmö (svéd) 21.00
AZ Alkmaar (holland)-LASK Linz (osztrák) 21.00
Olimpiakosz (görög)-Arsenal (angol) 21.00
APOEL (ciprusi)-FC Basel (svájci) 21.00
Bayer Leverkusen (német)-FC Porto (portugál) 21.00
Wolverhampton Wanderers (angol)-Espanyol (spanyol) 21.00

Borítókép: Facebook.com/ Szoboszlai Dominik


 

Videók