Kettős vereséggel búcsúzott a Debrecen

A múlt heti hazai vereség után Fehéroroszországban 1-0-ra kapott ki a Debrecen a Torpedo Zsodzinótól a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján, így búcsúzott a sorozattól.


 

Az első félidőben gyakorlatilag semmi veszélyt nem jelentett az ellenfél kapujára a Debrecen, amely ráadásul még kilátástalanabb helyzetbe került a 25. percben. A Tarpeda ugyanis ekkor szerezte meg a vezetést, az előny birtokában pedig kényelmesen visszaállt védekezni, rendre rombolta a játékot, így a magyar csapatnak esélye sem volt kibontakozni. 

A szünet után sem változott a játék képe, sőt a fehéroroszok a 60. percben kapufáig jutottak, miközben a hajdúsági együttesnek gyakorlatilag helyzete sem volt. Az első igazi debreceni helyzetre a 84. percig kellett várni, gól azonban ekkor sem született, két perccel később aztán megint a Tarpeda lőtt kapufát. A mérkőzés összképe alapján a fehéroroszok megérdemelten jutottak tovább a fásultan, ötlettelenül és támadásban szinte semmit nem mutató DVSC-vel szemben.
 
A Torpedo Zsodzino a következő körben az osztrák Rapid Wiennel találkozik.
 
Európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Torpedo Zsodzino (fehérorosz)-Debreceni VSC 1-0 (1-0)
Zsodzino. Vezette: Meckarovski (macedón)
Gólszerző: Gyemidovics (25.)
Sárga lap: Zaginajlov (34.), Sapoval (43.), illetve Brkovic (62.)
Továbbjutott: a Zsodzino kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.
 
Zsodzino: Fomicsev - Golenkov (Cseljadko, 66.), Klopockij, Lucevics, Cseljagyinszkij, Pankovec - Afanaszjev (Belevics, 87.), Hacsaturjan, Sapoval - Gyemidovics, Zaginajlov (Trapasko, 79.)
 
Debreceni VSC: Radosevic - Jovanovic, Brkovic, Mészáros N., Korhut - Sekulic, Holman, Varga J., Szakály P. (Ferenczi J., 65.) - Tisza, Castillion (Takács T., 57.)

Videók