Kedvcsináló: Európa-liga, csütörtöki negyeddöntők

Ajánló.


A múlt heti első mérkőzések eredményei alapján Nápolyban és Frankfurtban alakulhat izgalmasan a negyeddöntő csütörtöki visszavágója a labdarúgó Európa-ligában.

A Napoli idegenben 2-0-ra kikapott az Arsenaltól, de minden bizonnyal mindent egy lapra feltéve rohamozni fog a győzelemért és továbbjutásért, mivel az olasz bajnoki címről már lemondott, az Olasz Kupából is kiesett, így az El az egyetlen sorozat, amelyben még nyerhet. A dél-olasz csapatnak ugyanakkor nem szabad ész nélkül támadnia, mivel ha gólt kap, akkor már négyet kellene szereznie az elődöntőbe jutáshoz.

(Photo by Rob Newell - CameraSport via Getty Images)

Az Ágyúsok ebben a szezonban idegenben nem szerepelnek túl fényesen, a Premier League-ben 16 meccsükből mindössze hatot nyertek meg, ráadásul az El kieséses szakaszában mindkétszer alulmaradtak vendégként, előbb Boriszovban 1-0-ra, majd a Rennes otthonában 3-1-re.

Az Eintracht Frankfurtnak is kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia a Benficával szemben, csakhogy a 4-2-es kudarc miatt a 2-0 és a 3-1 neki lenne kedvező. A két együttes alapvetően támadó felfogásban futballozik, így ismét egy több gólos, látványos összecsapás várható. A német gárda saját közönsége előtt kifejezetten eredményes, ugyanis az El-ben öt hazai találkozójából négyet megnyert, egyszer döntetlent játszott: a Laziót 4-1-re, az Apollont 2-0-ra, az Olympique Marseille-t 4-0-ra, a Sahtar Donyecket pedig szintén 4-1-re verte, a kivételt az Internazionale elleni gól nélküli döntetlen jelenti a nyolcaddöntőben.

(Photo by Alex Grimm/Getty Images)

A papírforma szerint a Chelsea-nek és a Valenciának nem lehet gondja a továbbjutással, mivel már idegenben előnyt szereztek: előbbi a Slavia Praha vendégeként 1-0-ra, míg utóbbi a hozzá hasonlóan spanyol Villarreal otthonában 3-1-re győzött.

 (Photo by Martin Rose/Bongarts/Getty Images)

Európa-liga, negyeddöntő, visszavágók:
Chelsea (angol)-Slavia Praha (cseh) 21.00 (az első mérkőzésen: 1-0)
Eintracht Frankfurt (német)-Benfica (portugál) 21.00 (2-4)
Valencia (spanyol)-Villarreal (spanyol) 21.00 (3-1) 

SSC Napoli (olasz)-Arsenal (angol) 21.00 (0-2) 

Videók