Hivatalos: megóvja selejtező meccsét a Honvéd

Botrányosan fejeződött be Európa Liga selejtezőjük.


A Budapest Honvéd botrányos körülmények között esett ki az Európa Liga selejtezőjéből a román CSU Craiova ellen. Ahogyan megírtuk, a hosszabbítás utolsó percében egy kisebb tárgyat, valamint egy hanggránátot dobtak a játékvezetőhöz, melyet követően több percig kellett ápolni a sporttársat. Az M4 Sport értesülései szerint azért nem lehetett lefújni a meccset, és 0-3-mal a Honvédnak ítélni a végeredményt, mert a román csendőrség jelezte, ebben az esetben nem tudja garantálni a jelenlévők testi épségét! Bővebben a linkre kattintva olvashat az eseményekről.

A mérkőzést követően a magyar csapat közleményt adott ki, miszerint óvást nyújtanak be:

„Mint arról beszámoltunk, az Európa-liga-selejtező visszavágójának 119. percében kisebb tumultus alakult ki a mieink kapuja előtt, érkezett Hunter játékvezető, hogy szétválassza a feleket, majd amikor már csillapodtak a kedélyek, a bíró közvetlen közelében landolt egy hanggránát.
 
A játékvezető a földre rogyott, percekig kellett ápolni, s nem is tudta folytatni a mérkőzést. A botrányos jelenetek miatt fél órán keresztül állt a játék, ezalatt a játékvezetők, az UEFA delegátusa és a klubok képviselői egyeztettek arról, hogy mikor folytatódjon, vagy éppen érjen véget a botrányos mérkőzés.
 
Végül az a döntés született, hogy a negyedik játékvezető helyettesíti Hunter bírót, és be kell fejezni a mérkőzést, amelyet tizenegyesekkel a Craiova nyert meg – elvileg.
 
Klubunk számára elfogadhatatlan az, ami a találkozó végén történt, hogy a játékvezető, vagy éppen a játékosaink veszélynek legyenek kitéve, a Honvéd vezetése pedig úgy döntött, hogy megóvja a találkozót, amelyet ilyen körülmények között nem lett volna szabadott tovább folytatni!”

Elszabadultak az indulatok Romániában - hangránáttól esett össze a bíró

Döbbenet, miért született az az ítélet, hogy jöhetnek a büntetők.

Fotó: Budapest Honvéd

Videók