Európa Liga: kőkemény meccsek várnak a selejtezőben mindhárom magyar csapatra

Csütörtökön mindhárom magyar résztvevő pályára lép a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójában: a Ferencváros a horvát HNK Rijeka, a Diósgyőri VTK a bolgár Liteksz Lovecs vendége lesz, míg a Győri ETO FC a svéd IFK Göteborgot fogadja csütörtökön.


A legnehezebb dolguk papíron a sorozatba bajnoki ezüstérmesként csak most bekapcsolódó győrieknek lesz, mivel északi riválisa játékban van, ugyanis a svéd bajnokság a szezon közepén tart. Az IFK Göteborg az eddigi 14 forduló alatt öt győzelem mellett nyolc döntetlent játszott és csak egyszer kapott ki, ráadásul a kudarcát még április elején a 2. körben szenvedte el, azóta veretlen minden fronton. A svéd csapat az EL-selejtező első fordulójában egy döntetlent követően kétgólos sikerrel jutott túl luxemburgi ellenfelén.

A zöld-fehérek trénere, Horváth Ferenc, aki a rivális hét mérkőzését látta, úgy véli, az szólhat a Győr mellett, hogy több kreatív játékosa van, mert a svédek legfeljebb két-három ilyen labdarúgóval rendelkeznek. Hozzátette, hogy "a játékosai viszont bivalyerősek és mindenki tudja a dolgát, a klasszikus északi játékot játsszák, de azt nagyon jól".

A fővárosi zöld-fehérek azzal a HNK Rijekával találkoznak, amely az előző szezonban másodikként zárt a horvát élvonalban, továbbá elhódította a Horvát Kupát. Ami biztos, hogy a máltai Sliema Wanderers kiejtése során mutatott teljesítménynél jóval jobban kell futballoznia Thomas Doll együttesének, amely sem az idegenbeli 1-1, sem a hazai 2-1-es siker alkalmával nem volt meggyőző. A Ferencváros csapata szerda délelőtt indult útnak.

A miskolciak már szintén elindultak Bulgáriába, ahol azzal a Liteksz Loveccsal találkoznak, amely 1998 óta mindössze kétszer nem szerepelt nemzetközi porondon. Ezúttal bajnoki bronzérmesként kvalifikálta magát a második számú európai kupasorozatba a csapat. A Diósgyőr kettős győzelemmel a máltai Birkirkarát búcsúztatta az első körben, míg a Liteksz Lovecs a moldovai Veris együttesét az idegenbeli gól nélküli döntetlent követően a hazai pályán aratott 3-0-s sikerrel ejtette ki.

A Diósgyőr mérkőzése 19.45-kor, a Győré 20 órakor, a Ferencvárosé 20.30-kor kezdődik.

Videók