Európa Liga: hármat kapott a Videoton

Idegenben 3-0-ra kikapott a Videoton a belga Genk csapatától az Európa Liga G-csoportjának nyitómeccsén. A két csapat gyenge első félidő után felpörögve letámadta egymást, a fehérváriaknak azonban nem jött össze a gól.


A sérült Köteles Lászlót nélkülöző Genk otthonában 3-0-s vereséggel rajtolt a Videoton a labdarúgó Európa Liga csoportkörének csütörtöki nyitófordulójában. Az első perctől kezdve a Genk játszott mezőnyfölényben, de a magyar csapat szervezett és masszív védekezésének köszönhetően nagy gólhelyzeteket nem tudott kidolgozni. A játékrész derekán aztán egy beadásnál Brachi lemaradt Vossenről (képen), s ezt rögtön góllal büntette a hazaiak csatára. A belga vezetés után sem változott a játék képe: többet volt a labda a hazaiaknál, ám mezőnyfölényük meddő volt, míg a gyors ellentámadásokra alapozó székesfehérváriak próbálkozásai szintén kevés veszélyt jelentettek.

 

ÉLŐ, SZÖVEGES KÖZVETÍTÉSÜNKET IDE KATTINTVA OLVASHATOD!

A folytatásban megélénkült a játék, ennek eredményeként szinte kettészakadt a pálya, s felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Gyurcsó beállításával pedig a Videoton került fölénybe, többször beszorította ellenfelét és számos ígéretes támadást vezetett. Igaz, a genki kontrák szintén góllal kecsegtettek, sőt, egy ilyen akció végén egy ízben csak a keresztléc mentett Bozovic helyett. Az utolsó negyedórához közeledve alábbhagyott a magyar együttes lendülete, a Genk pedig egy újabb gyors ellentámadás végén betalált, ezzel eldöntötte az összecsapást, ráadásul a hosszabbításban a hazaiak a kegyelemdöfést is megadták.

A székesfehérváriak legutóbb a selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén, a szlovák Slovan Bratislava vendégeként kaptak gólt az Európa Ligában, összesen 536 percig maradt érintetlen Mladen Bozovic kapuja.

A Videoton legközelebb október 4-én, a portugál Sporting Lisboát fogadja.

LABDARÚGÁS
Európa Liga, G-csoport, 1. forduló
KRC Genk – Videoton FC 3-0
Genk Arena

Vezeti: Laurent Duhamel (francia)

Genk: Van Hout – Koulibaly, Hamalainen, Simaeys, Fernández (Nadson, 77.) – Hyland, Gorius, Buffel, Monrose (Plet, 81.) – Vossen (Kumordzi, 86.), De Ceulaer
Videoton: Bozovic – Brachi, Vinícius, Caneira, Stopira – Tóth (Kovács I., 65.), Mitrovic, Sándor, Balufo, Oliveira (Gyurcsó, 58.) – Torghelle (Nikolics, 73.)

 

Videók