Átrohant ellenfelén a Loki

Nagyon magabiztos előnnyel várhatják EL-selejtezőjük visszavágóját.


A Debreceni VSC hazai pályán 3-0-s győzelmet aratott az albán FK Kukesi felett a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában, a csütörtöki első mérkőzésen.
 
A bajnoki bronzérmes hajdúságiak így magabiztos sikerrel köszöntötték vezetőedzőjüket, Herczeg Andrást, aki 63. születésnapját ünnepelte.
 
A visszavágót egy hét múlva rendezik Albániában.
 
A mérkőzésen elején a Debrecen irányította a játékot, számos támadást vezetett, komoly feladat elé viszont nem állította az albánok kapusát. A félidő derekán aztán fordult a kocka, inkább a Kukesi volt veszélyes, ezt jelezte, hogy egyszer a kapufa mentette meg a hajdúságiakat a kapott góltól, ráadásul a szünetig Nagy Sándornak is nagyot kellett védenie.

A folytatás nagyszerűen alakult debreceni szempontból, ugyanis a nyáron igazolt nigériai Haruna Garba a becserélése után első labdaérintéséből gólt szerzett egy begyakorolt szögletkombináció végén. A vezető találatot követően néhány percig még lendületben maradt a DVSC, utána viszont kiegyenlítetté vált a játék. Az idő múlásával a hazaiak egyre inkább csak a biztonságra törekedtek, ugyanakkor több védelmi hiba is albán helyzeteket eredményezett. Egyenlíteni ennek ellenére nem tudtak a vendégek, sőt egy gyors ellentámadásból megduplázták előnyüket a piros-fehérek. A második debreceni gól megtörte az albán csapatot, így a magyar együttes a hajrában még magabiztosabbá tette sikerét, így háromgólos előnnyel utazhat Albániába.
  
Európa-liga, selejtező, 1. forduló, első mérkőzés:
Debreceni VSC-FK Kukesi (albán) 3-0 (0-0)
Debrecen, 10 250 néző, v.: Gishamer (osztrák)
gólszerzők: Garba (54.), Varga K. (77., 83.)
sárga lap: Cuculi (39.), Limaj (67.), Musolli (73.), Teqja (75.), Kitanovski (91.)
Debrecen: Nagy S. - Kusnyír (Kinyik, 89.), Szatmári Cs., Pávkovics, Ferenczi J. - Szécsi M., Haris, Tőzsér, Varga K. - Takács T. (Garba, 52.), Trujic (Csősz, 88.)
Kukesi: Frasheri - Kitanovski, Cuculi, Teqja, Rumbullaku - Limaj, Ethemi (Cyrbja, 72.), Musolli, Rroca (Musta, 76.) - Shkurtaj, Rama

Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt

Videók