A Genk a három pontért utazott Fehérvárra

A KRC Genk vezetőedzője is sajtótájékoztatót tartott a Sóstói Stadionban szerda délután. Mario Been nem becsüli le Videotont, de a győzelemre fog játszani csapatával.


- A hétvégi bajnoki vereségünket nagyon sajnáljuk, de azt a mérkőzést lezártuk, már nem foglalkozunk vele. Nagyon fontos, hogy többet birtokoljuk majd a labdát, mint ellenfelünk, és ezáltal több helyzetet alakítsunk ki. Ugyanakkor tudjuk, hogy ellenfelünk arra vár, hogy hibázzunk, és ha ez megtörténne, azt biztos, hogy kegyetlenül kihasználná, ezért nagyon koncentráltan kell futballoznunk, nem engedhetünk meg magunknak egyetlen hibát sem. Megnéztük a Videoton FC hazai nemzetközi mérkőzéseinek felvételeit, egyértelmű, hogy a csapat legnagyobb erőssége a védekezés.

Lesznek sérülés és eltiltás miatt hiányzóink, de megfelelően tudjuk pótolni őket. Nagyon bízom a pontrúgásainkban, főleg a szögleteinktől várok sokat. A fehérvári csapat - főleg hazai pályán - nagyon erős, ezért nem szabad lebecsülni, mi sem tesszük ezt. Természetesen nem elégednénk meg a döntetlennel, a győzelemért fogunk harcolni, de ha aláírhatnám most, hogy holnap egy pontot szerzünk, az utolsó fordulóban pedig nyerünk hazai pályán, akkor azt elfogadnám. De mivel erre nincs lehetőség, ezért holnap is győzelemre fogunk játszani. - jelentette ki Mario Been.

Videók