A Dinamo Zagreb legyőzte a Villarealt

A korábban a Győrt búcsúztató Dinamo Zagreb értékes győzelmet aratott az Európa-liga csoportkörének első fordulójában. A horvát csapat a spanyol Villarrealt verte meg hazai pályán 2–0-ra.


Ante Rukavina szerezte a horvátok első gólját a mérkőzést Marcos Senna kiállítása miatt 10 emberrel befejező Villareal ellen. A 80. percben Sammir alakította ki a végeredményt. A Zágrábi siker némileg meglepő, de amelyik játékos játszott már a Dinamói pokolban, az tudja, hogy Horvátországban még az egy pontért is vért kell izzadni. A spanyol együttesnek ezúttal a pontszerzés sem sikerült. A következő fordulóban a sárga tengeralattjáró a Brugge gárdáját fogadja.

A csoport másik mérkőzésén a belga FC Bruges és a görög PAOK 1–1-es döntetlent játszott egymással. Odjidja-Ofoe szerzett vezetést a hazai együttesnek a második félidő 16. percében, de hét minutummal később Malezasz egyenlített. A találkozó alacsony színvonalú volt, egyik csapat sem erőltette meg magát, így a döntetlen igazságosnak mondható. A PAOK legközelebb a szenzációsan rajtoló Dinamo Zagrebet fogadja.

Európa Liga, D-CSOPORT, 1. FORDULÓ

Dinamo Zagreb (horvát)–Villarreal (spanyol) 2–0 G: Rukavina (18.), Sammir (80.)

FC Bruges (belga)–PAOK (görög) 1–1 G: Odjidja-Ofoe (61.), ill Malezasz (68.)

Kiss László

Videók